Valószínűleg azért, mert a vevők megvásárolják. OK, de ennél mélyebbre szerettem volna ásni, így utazgattam egy kicsit, azokat keresve meg, akik tényleg döntenek.

Pár hónapja láttam egy videót arról, hogy egy magyar boltban ausztrál fokhagymát árusítanak. Kerestem, de nem találtam a boltokban, viszont elhiszem. Azért is, mert magam is rendszeresen látok kínai fokhagymákat. Na, meg mindenfélét. Vajon mi az oka annak, hogy nem a magyar termesztésű zöldség jut el a vásárlókhoz? Hogyan lehet ez kifizetődő bárkinek is?

Egy bizonyíték arról, hogy ausztrál vöröshagymát kínálnak a magyar boltokban
(a kép forrása: delmagyar.hu)

Előzetesnek annyit le kell írjak, hogy korábban a 90-es évek elején volt élményem a termesztéssel. Akkor elég jó helyzetben voltunk. Már hónapokkal a betakarítás előtt lefoglalták a terményeket, így az értékesítésen nem nagyon kellett gondolkodnunk, legfeljebb annyit, hogy kinek mondjunk igent.

Amikor mostanság újra elkezdtem foglalkozni a termesztéssel és az eladással, nagyon megrökönyödtem azon, hogy mekkorát fordult a világ. Egyrészt nagyon lecsökkent a termesztett mennyiség, de a klasszikus őstermelők is visszaszorultak. Ekkor kezdtem el kinyomozni a magam egyszerű eszközeivel, hogy miért a külföldit kínálják a boltok, amikor bőven van magyar is. OK, az kérdéses, hogy van-e elég magyar, de tegyük fel azt, hogy van.

Hogy jut be a termény a boltba?

Először bementem a helyi boltokba. Három láncnak van itt helyi boltja, gondoltam majd megörülnek, hiszen nincs szállítási költség a terményeimen. Vittem egy kis bemutatót, de mindhárom helyen elutasítottak. Mivel ők egy lánc részei, ezért azt azt a kínálatot adhatják el, amit a központból kapnak. Mást nem kínálhatnak, legalábbis nekem ezt mondták.

Egy-két országban láttam arra példát, hogy a boltokban létezik egy sarok, ahol csak a helyi termelők portékáit kínálják. Ezért a "közeli" városban felkerestem három nagy láncnak egy-egy boltját, gondoltam felkínálom nekik a terményeim, valamint felvetem az ilyen sarok megteremtésének az ötletét. Ugyanúgy határozott nem fogadott, szinte teljesen azonos volt az indoklás is.

Az elhangzott indok szerint, elsősorban a vevőket szolgálják ki. A vevő igénye pedig az, hogy amikor bemegy a boltba, akkor tudja: biztosan lesz fogyasztható kinézetű termény, bármennyi. Ezért a boltok leszerződnek egy beszállítóval, aki kötbér terhe mellett vállalja a szerződött mennyiség fuvarozását. Cserébe a bolt csak tőle rendeli az adott terméket, így a beszállítóval kell egyezkednem.

Volt éppen elég bajom, de felkerestem a beszállítókat is. Megerősítették, hogy valóban kizárólagos szerződésük van a megevezett áruházakkal. Elmondták, hogy felvásárlókkal állnak kapcsolatban, akik szintén kötbér terhe mellett vállalják a szerződött mennyiségek határidőre való beszerzését. Vagyis nekem a felvásárlókhoz kell mennem reklamálni, mert ők azt szállítják ki, amit tőlük kapnak.

A felvásárlók listája hosszú volt, így véletlenszerű sorsolással hívtam fel párat, majd személyesen végül csak négyhez mentem el. Igazolták a fentebb leírtakat, tehát a konkrét boltokat tekintve úgy épül fel a rendszer, ahogy az szóba került. Mindegyikük elmondta, hogy a kötbér olyan magas, ami egy-egy rendkívül veszteséges beszerzést is elfogadhatóvá tenne üzleti szempontból.

Ugyanis amikor a bolt (vagyis a lánc) kevesebb hagymát kap, akkor elvileg kivet 1 egységnyi kötbért a beszállítóra. A beszállító ebben az elméleti esetben viszont 2 egységnyi kötbért követel a felvásárlótól. A 2 egységnyi kötbér azonban olyan sok, hogy abból már egy extrém drágának számító beszerzés is kijön, így nem áll elő a hiány. Mindez egy leegyszerűsített elmélet, de a valóságos helyzet valami ilyesmi, csak minden részlete kissé bonyolultabb. A lényeges az, hogy a felvásárló a hiány elkerülésében érdekelt, mert éves szinten megtérül az is, ha egyszer-kétszer mélyebben kell a zsebébe kell nyúlnia.

Ezt úgy oldja meg, hogy eleve olyanokkal szerződik le, akik a kívánt mennyiséget és minőséget a megjelölt időben át tudják neki adni. Ezek nagyobb termelők, a kicsikkel nem is foglalkoznak. A nagyobbak ugyanis garantálni tudnak adott időszakokra fix mennyiségeket. Mivel általában a legtöbb termék szezonális, ezért bizonyos időszakban nincs gond a hazai termények beszerzésével, mert "dögivel van". Létezik azonban két helyzet, amikor külföldről kell rendelni.

Az első eset, amikor a terménynek nincs szezonja, valamint a raktározásból sem lehet már elővenni komolyabb készleteket. Ekkor oda fordulnak, ahol van, ezek pedig általában nem a közeli országok. Illetve ez sem biztos, mert bizonyos termesztési technológia mellett egy-egy termény szezonja és raktározása időben jelentősen meghosszabbítható. Sok múlik az éghajlaton, a kiépült raktározási lehetőségeken és így tovább. Ilyen esetekben jönnek szóba a nyugati országok készletei. Burgonya, hagymák, paprika, paradicsom - ezeket sokszor már EU-n belül is be tudják szerezni.

Ide kell sorolni azt az esetet is, amikor a magyar forrásból már nincs elérhető készlet. Nagyon sok magyar termesztő ugyanis eleve már csak külföldre szállít, jellemzően Németországba. Több német cég ugyanis jó sok évvel korábban leszerződött velük, nem kis pénzt adtak csak önmagában a szerződésért is. A magyarok ebből fejlesztettek, a németek pedig aránylag alacsony áron egy (vagy több?) évtizedre biztosítottak maguknak beszerzési forrásokat.

Egyébként éppen a fokhagyma és a vöröshagyma olyan, amit a hazai forrásból már nem tudnak kiszolgálni a felvásárlók. A magyar közhiedelem az. hogy komoly termesztés történik az országban, de ez már jó ideje nincs így.

A második pedig eset az, amikor a hazai termények már annyira drágák lennének, hogy a vásárlók lemondanának róla. Ekkor megint képbe jönnek a külföldi készletek. És ez meglepő. Mint sokan mások, én is abban a tévedésben voltam, hogy a külföldi készletek drágák, a munkabér és a szállítási költségek miatt.

A szállítási költségről gondolom mindenki tudja, hogy mennyiségtől függően változik. Például 50 konténert vonattal a tengerig szállítani, majd hajóra rakni, elhajózni egy európai kikötőbe, Európában kipakolni és ismét elszállítani - ez egy kiszámolható összegű kiadás. Ha az 50 konténerben csak 1-1 fej hagyma lenne, akkor nagyon drága rendelés lenne. Mindez azonban leosztva az összes konténerbe belezsúfolt összes hagymára, már egészen más tétel. Hihetetlen, de a vevő által megfizetett árban a szállítási költség minimális.

Kínai fokhagyma a boltban, a nagyobb mennyiségű szállítmány érdekében a gyökereiktől meg vannak fosztva; mi viszont rajta hagyjuk a gyökeret, hiszen nem számít a gyökér helyigénye, sem a tömege
(a kép forrása: delhir.info) 

A munkabér nagyon sokban múlik azon, hogy melyik országról van szó. Azt inkább nem írom le, hogy mit mondtak a kínaiakról, úgyhogy maradjunk a német, osztrák, olasz és spanyol munkabérnél. Ezekben az esetekben az alkalmazott technológia eleve hatékonyabb munkavégzést tesz lehetővé. A saját szememmel is láttam, hogy a magas fokú automatizálásnak köszönhetően mennyire kevés emberrel oldják meg a termelést. Csak óvatosan merek tippelni, de nagyjából 1/20 a különbség. Így viszont már a munkabér költségei sem magasak, sőt, összességében alacsonyabbak a magyarhoz képest!

Innen kezdve igazán nem is az a nagy kérdés, hogy miért kínál a bolt külföldi zöldséget és gyümölcsöt, hanem az, hogy a magyar miért kapható? Mármint a boltnak miért éri meg?

És a választ is megkaptam: sokszor nem éri meg magyar terményt árusítani, ezért nem is teszik. Ezért van az, hogy egyes időszakokban nincs magyarországi kínálat, mert nem vennék meg a vásárlók - annyival olcsóbb a külföldi. Egyébként erről tudom azt, hogy amikor egy boltban ki van téve a drága magyar és az olcsóbb kínai fokhagyma, a magyarból alig vesz valaki.

Ebben a rendszerben a vevő jól jár, mert mindig van termény, azokhoz pedig a legjobb áron juthat hozzá. A boltnak sem rossz ez, mert a vevőiben kiépül a bizalom, hiszen "mindig van minden". Sőt, a bolt időnként el tudja hinteni, hogy most például nem 999 ft a paradicsom kilója, hanem csak 499 forint, ráadásul ez egy jó dolog, miközben csak a beszerzési forrás változik.

A beszállítónak is nagyon jó ez, hiszen fix, tervezhető bevétele van, ráadásul extrém megbízható beszerzési forrása. A felvásárlónak már keményen sakkoznia kell, de ezért tisztes profit üti a markát, tehát neki sem rossz. Mivel ő ismeri a beszerzési forrásokat, a vásárlóig vezető láncolatban érintett többi szereplő viszont nem, még nélkülözhetetlenné is vált, ami bebetonozott jövedelmet jelent a számára.

A nagy termelőknek ez szintén kiváló, mivel a boltok egy optimálisan magas áron tudják értékesíteni a terményeit, így stabil piacuk van. Ráadásul a rendszer így azt az időszakot is kifizeti nekik, ameddig nem tudnak szállítani, mert éppen nincs érésben a termény.

Na, de velem miért nem szerződnek?

A fentiek nem zárják ki azt, hogy a kicsi őstermelőkkel is leszerződjenek a felvásárlók. OK, tényszerű leszek: több is leszerződik, sőt direkt figyeli, hogy van-e valakinek még eladatlan mennyisége - de nem mindenki. Ugyanis én, mint őstermelő, nem tudom kiszolgálni stabilan a mennyiségi igényeket. A felvásárlónak tuti mennyiségek kellenek, míg én ki vagyok szolgáltatva az időjárásnak. Vagyis nálam a "lesz valamennyi" sem mindig biztos. Például az esőtlen nyáron nálam 50 fa kihalt, ezért 1 szem cseresznyém sem lett. Ez a fő baj velünk, mármint a kicsi őstermelőkkel.

Az is tény, hogy a nagyok tudnak automatizálni, precíziós módszerek tucatjait bevezetni, addig én nem. Egy őstermelőnek nem is mindig gazdaságos egy ilyen befektetés, míg egy nagy gazdálkodónak nagyon hamar megtérül. Arról már nem is beszélve, hogy ők kapnak ilyen-olyan EU-s támogatásokat, míg a kicsiknek esélyük sincs. Amúgy nem sajnálom tőlük, mert nem ingyen kapják, de egész más anyagi keretek vannak a bevételek terén, de a megtermelhető mennyiségekben is.

A nagyok sokszor olyan módon termesztenek, ami csak szélsőséges esetekben juthat el oda, hogy nulla mennyiségű termésük lesz. Igaz, hogy nem is a szabad ég alatt, igazi termőföldben és direkt napfényben termesztenek mindent, de éppen ezért garantált a termésmennyiségük.

Ezzel szemben én a szabad ég alatt, klasszikus termőföldben, közvetlen napfényben termesztek - de ezért magasabb is a környezeti hatások okozta kockázat. A rossz időjárás, kártevők sorozata, egy-egy betévedt vad, de ez csak az alapszintű kockázatok köre. Ez túl nagy kockázat, értelemszerűen a vevő nem fogja ezt megfizetni.

Egész drámai a kettőnk közötti, tehát egy nagyobb termesztő és köztem a különbség. Ő 20 embert foglalkoztat, hajtatóházakban termeszt, termálvízzel fűt és öntöz (nem mindenki, ez is igaz), nagyon erősen gépesített, minden digitalizált és automatizált, nincs termőtalaj, sem kártevők. A hőmérséklet, a páratartalom, a fényviszonyok és a termesztőközeg nedvessége pont ideális szintem van nála tartva. Nem véletlen, hogy neki ugyanakkora területen több nagyságrenddel nagyobb minőségi terméke van. Amíg én megtermesztek 10 kg minőségellenőrzésen átmenő terményt, ő 1 tonnát. A költségeink között azonban nincs százszoros eltérés, mivel a fejlesztései miatt rettentő hatékonyan használja fel az erőforrásait.

Az ő mesterséges körülményei, amit hajtatóháznak neveznek, egész jól teljesíti a minőségi szempontokat. Ő nagyjából 95 százalékban küllemre és ízre is tökéletest állít elő, míg nekem nagyjából 75 százalék a sikerességem egy ideális esetben. Sőt, ő képes raktározni és csomagolni, míg az én ilyesféle kapacitásaim semmiségnek tekinthetők hozzá képest!

Ezért nem is csoda, hogy velem alapvetően nem akarnak szerződni, mivel:

• nem tudok előre garantált mennyiségre szerződni;
• nagyon drágán állítok elő, ráadásul az igényekhez képest nagyon keveset;
• ha a tartalékot nézem, akkor a külföldivel kevesebb a bíbelődés, mert 1 szerződés keretében beszerzik azt, amit 1000 őstermelővel kötött szerződéssel tudnának.

Legyen itt egy konkrétum is. Nálunk bőséges termés volt fokhagymából, mindenkinél van még most is. Akadt olyan felvásárló, amelyik hajlandó lett volna kicsi őstermelőktől vásárolni, de csak 850 ft/kg áron. Pár hete újra előkerült, akkor már 980 ft/kg volt az ajánlata. A mi termesztési eljárásunk időigényes, egyszerűen nem éri meg 3000 ft/kg ár alatt eladni. Ez nagyjából az az összeg, amibe az előállítás került. Ennyiért a magyarországi vásárló azonban nem fogja megvenni (nem képes rá, amit értek), így majd ismét várható az olcsó külföldi. 

Ki veszít ezen?

Látszólag senki, ahogy ezt feljebb le is vezettem. Igen, még mi, a kicsi őstermelők sem, hiszen mi a saját magunk által megtermesztett ételt ehetjük. Sokan hiszünk abban, hogy ez egészségesebb, de ugye ezt nem állíthatjuk tényként, mert számos jogi problémát vetne fel (hiteles méréssel ugyanis nem igazolható az, hogy az őstermelői produktum jobb lenne a nagyüzeminél vagy a hajtatóházasnál). Ezért nevezem ezt egy közös hitnek, így ezt a részét nem is boncolgatom tovább.

Amennyiben a felszín alá és a jövőbe nézek, számomra nem kétséges az, hogy a vásárló áll vesztésre. A vásárló ma nem veszi észre, hogy éppen megfosztják a választási lehetőségeitől. Az, hogy milyen zöldség és gyümölcs kerülhet az asztalára, nem ő dönti el, hanem a felvásárlók. Ők pedig érthető módon a nagy termesztőkre hajtanak, a kicsiket és a klasszikus őstermelőket kihagyva a terveikből. 

Azzal, hogy a kicsi őstermelők kimaradnak az ellátási láncból (vagyis a túlnyomó részéből), elindult egy leépülési folyamat. A jelenben a mi rétegünk még képes megtermeszteni annyit, ami a teljes ország élelmezéséhez kell. Ez a potenciál régen nagyobb mennyiség volt, ma még ezen a határon billeg. Az általam észlelt tendencia az, hogy a trend a további csökkenés felé halad. Máshogy fogalmazva, eltűnik az ország élelmezése szempontjából egy szerintem fontos vésztartalék (a nagyok viszont úgy látják, hogy ez nem baj, hiszen ők képesek a belső igényeknél jóval többet termelni).

Óriási vitákat tud gerjeszteni az, hogy a nagyüzemi termesztés és a mi technológiánk között van-e eltérés a környezeti hatások tekintetében. A közös hitünk szerint van, mert mi természetes eszközöket és módszereket használunk, melyeket a gazdálkodásunk állít elő, tehát nem üzemek gyártják le, így nincs szállítási költség és külső függőség sem. A nagyoknak van ellenérvük, mert azt mondják, hogy alapjaiban véve ők sem rombolják a termesztési környezetüket. A külső, gyárakból érkező termesztési segédanyagaik ugyanakkor sokezer embernek adnak munkát. Mivel az ember is a természeti környezet része, a végső mérlegelés szerintük úgy néz ki, hogy ők tízezrek vagy százezrek túlélését segítik elő, míg mi csak a saját magunkét. Ebben pedig el kell ismerjem, hogy van valami.

Azt már mindenkinek a saját fantáziájára bízom, hogy vajon jó-e az, ha egy ország élelmezési lehetősége a nagyoknak a kezében van. Abban mindenesetre biztos vagyok, hogy a mi technológiánk áram, gáz, víz, adblue, műtrágya és minden egyéb nélkül is működik. Évszázadokon át ezek nélkül ment és sokan ma is tudatosan úgy alakítjuk a mini gazdaságunkat, hogy ne ezeknek legyen kiszolgáltatva (pontosabban egy nagyobb részét direkt tartjuk meg ilyennek). A nagyoknak ez menne?

Nyitva maradt kérdés

Számomra úgy tűnik, hogy a mai ellátási rendszer olajozottan működik, senki sem érzi magát vesztesnek. Azt, hogy hosszabb távon mi lesz a jövőben, megbízhatóan nem tudja senki sem megjósolni. A végítéletet jósoló látomásoknak én sem adok hitelt, noha az aggodalmakat értem. Még azt is elfogadom, hogy mivel a jelenlegi rendszer mindenkinek megfelel, ezért nem nyúlnak bele, marad így ahogy van.

Egyetlen kérdésre azonban senki nem tudott válaszolni. Mi az akadálya annak, hogy egyes boltokban legyen egy őstermelői sarok? Azt talán nem tudja mindenki, hogy a kereskedelmi forgalomba termelni kívánó őstermelőket a NÉBIH sok módon ellenőrzi, tehát nem egy ellenőrizetlen ágazatról van szó. Teljesen boltképes, élelmiszerbiztonsági szempontoknak abszolút megfelelő gazdálkodásból származó termékeket reklamálok. Miért nem kínálják fel a választás lehetőségét a vevőknek?