Mennyire nagy baj az esőhiány?

Nincs eső. Sokan mondják, hogy majd lesz ősszel, télen, tavasszal, nincs baj. Ez miért nem igaz?

Alapvetésnek gyorsan tisztázni szeretném, hogy az agrárszektornak van egy támogatott szelete, de nem oda tartozok. A nagy gazdálkodók azok, akiknek jár sokféle dolog. Nem irigylem tőlük, nem ingyen kapják, de most nem róluk lesz szó. Most azok szemével írok a helyzetről, akik olyanok, mint én. Tulajdonképpen falusi gazdálkodók vagyunk, akik a saját földünkön gazdálkodunk, a nagyokhoz képest kicsike területen, mindenféle támogatás nélkül.

Mi arra vagyunk képesek, hogy szinte bárhonnan ki tudunk nevelni finom és egészséges élelmet úgy, hogy nem kellenek hozzá EU-s és állami pénzek, nem kellenek gépek, adblue, termálvíz, műtrágya és semmi ilyesmi. Ha valaki a KSH adataiban és a 2020-as agrárcenzus eredményeiben alámerül, akkor láthatja, hogy elvileg képesek lennénk az egész ország zöldségfogyasztását és gyümölcsök iránti igényét kiszolgálni. Az más kérdés, hogy milyen árszinten, de ettől még mi vagyunk a vésztartalék. Ugyanis, ha pár fontos dolog leáll, mi akkor is képesek leszünk termeszteni, szemben a nagyokkal. Éppen ezért fontos rálátni arra, hogy minket miként érint az eső hiánya.

Mielőtt erre térnék, három mostanában gyakran elhangzó, okos javaslatra szeretnék vesztegetni pár szót.

Szárazságtűrő növényekre kellene átállni?

A nehézségünk abban ered, hogy nem volt eső. Nálunk az utolsó nagy eső április közepén volt. Május elején esett egyszer egy kicsit, de attól még csak sáros sem lett a föld. Utána június végén kaptunk újra egy ugyanolyan kis esőt, majd pár napja volt egy újabb. Ezek az esőzésnek nevezett időjárási jelenségek annyira kicsik voltak, hogy egy darab pocsolya sem alakult ki. Ez nem szárazság, hanem annál sokkal rosszabb, mi esőtlenségnek nevezzük.

Akármilyen termőtalajjal is dolgozunk, ennyi víztelenséget nem bír ki. Először a talaj legfelső rétege szárad ki, majd egyre vastagabb lesz a kiszáradt rész. Sőt, ha süt a nap, az még jobban gyorsítja a párolgást! Most pedig annyira keményen sütött a nap, hogy az árnyékban lévő hőmérőim közül több is ment a szemétbe, mert 50 fok fölé kúszott bennük a szál, amit nem bírtak ki.

A nagy meleg és a csapadék hiánya miatt a talaj legfelső része alatt egyre vastagabb lett a kiszáradt rész, amit a felszínen az egyre nagyobb repedések jeleznek. Ezek a repedések a kiszáradással együtt nőnek. Némelyik már árokká vastagodott, ezekbe kb. térdig bele tudok állni. Logikus, hogy ekkora szárazságot az öntözés sem képes ellensúlyozni. Ezt melyik növény bírja ki?

szaraz01.jpg

A jól előkészített, öntözött talaj is megrepedt az eső hiánya miatt, ekkora szárazságot nem tudom melyik zöldségfajta viseli el

Nem arról van szó, hogy ritkán esik az eső, hanem arról, hogy nincs. A talaj egyre vastagabb részéből tűnik el a víz. Hatalmas gyökérrendszer kellene ennek a túléléséhez, de még itt a 15-20 éves fák is feladták. Tudomásom szerint nem létezik olyan zöldség, amelyiknek ekkora mértékű szárazsághoz elegendően nagy gyökere fejlődik. Még a különlegesen nagy és mélyen gyökerező "szárazságtűrő" burgonya is kiszáradt, amit direkt azért használtunk, mert aszályos évre számítottunk.

Öntözés?

Magam esővízmegtartó gazdálkodó vagyok. Akkor tudok vizet raktározni, ha esik valamilyen csapadék. A leeső csapadékot víztározó medencékben és tartályokban tárolom, amennyire lehet még a gyors párolgás ellen is védem a vizet. A tározóim június elején fogytak ki, mivel nem volt utánpótlás. Az aszály előre sejthető veszélye miatt még a havat is begyűjtöttem, de ez sem segített.

Persze igaz az is, hogy lehetne öntözni fúrt kúttal. A politika egy engedményt tett, miszerint 50 méterig eltekint az engedélytől. Az indoklásban megjelent az érv, miszerint mi vagyunk a hazai ellátás vésztartaléka. A baj ezzel az, hogy nálunk 80 és 100 méter mélyen van a víz. Ez a mélység kiesik a kedvezményes kategóriából, így egy kútfúráshoz végig kellene mennem az engedélyezési procedúrán. Ha valakit érdekel, hogy ez mivel jár, nézzen utána és meg fogja érteni, hogy a többségünk miért nem kezd bele.

Az megoldás lenne, ha a kútfúrási engedélytől való mentesség a 80-100 méter közötti kutakra is kiterjedne, de valaki egy íróasztal mellett másképp gondolta. Az engedmény szerinti fúrással itt nem lehet vízhez jutni. Vannak helyek, ahol igen, de az nem mi vagyunk. Persze a jogszabályban van legalább egy csavar, mert nem egészen azt a vizet engedélyezi, amivel érdemes öntözni, de ilyen mélységnél ez érdektelen. Egy 40-50 méter közötti kút itt semmire nem elég.

Az sem mellékes, hogy amikor valaki legálisan létesít egy fúrt kutat, akkor még ott van a szivattyú áramigénye is. Lehetne napelemezni, de akkor már ismét olyan távolra kerül a megtérülés, hogy nem érdemes belekezdeni. Persze mindez akkor lenne érdekes, ha a napelemezés megfizethető lenne, de a többségünknek sajnos nem az. 

Másik megoldás a vezetékes víz. Mivel nem akartam mindent elveszteni a kertben, ezért ehhez folyamodtam. Igaz, hogy van a kerttulajdonosoknak locsolási kedvezmény, amit két módon lehet érvényesíteni. A részletekbe inkább nem mennék bele, a vége az, hogy vezetékes vízzel öntözni... drága dolog. Ezért egy ilyen esőtlen helyzet idején a földünk nagy része kiesik a termesztésből, mert extrém drága a víz. Fokozatosan adjuk fel a területeket. Nálam nagyjából az eredeti művelés 80 százalékán felhagytam az öntözéssel. Másoknál is nagyjából hasonló arányokról lehet beszélni.

Egyébként sokan okkal kritikusak az öntözéssel, mint lehetséges megoldással. Mint minden más esetben, a részleteken rengeteg minden múlik. Például önmagában az sem mindegy, hogy miként jut el a víz a gazdálkodóhoz. Hitelből? Folyóból? Tározott esővízből? Fúrt kútból? Ha pedig ott a van a víz, akkor milyen technológiával kerül kijuttatásra? Sok módon lehet öntözni, de a legolcsóbb módszerek hatékonysága nagyon alacsony. A csepegtető rendszer hatékony lenne, de még egy olyan kis területen is iszonyú drága kiépíteni, mint amilyen az enyém. Egy-egy kisebb helyen persze ki van építve, de csupán akkora területek, melyek a saját igényeinket szolgálják ki.

Más technológiák?

Javaslatként szokott elhangozni, hogy át kell állni más termesztési technológiára. Egyébként az, aki a saját földjét műveli, elég hamar bele tud tanulni abba, hogy alkalmazkodnia kell, különben nem lesz termése. Egyszerűen kimegy a kertbe és semmit nem fog ott találni, ha elmulaszt alkalmazkodni. Ezért téves azt feltételezni, hogy az egyszerű gazdálkodó nem alkalmazkodik a változó körülményekhez.

Amit előszeretettel ajánlanak, mint mindenre jó megoldást, az a dombkertészet, egyesek Hügel-féle kertészkedésnek nevezik. Mivel mindent kipróbálok, mert érdekel, ezt is kipróbáltam. Aki nem tudná, ezek olyan termesztőhelyként működő dombok, amelyeknek a legalsó rétege agyonlocsolt fákat tartalmaz, majd egyéb növényi részek kerülnek rá, amelyek eltárolják a nedvességet. Ezek a dombok már június végére teljesen kiszáradtak. A bennük lévő többlet (esőtlen időben!) tehát 30 napra volt nagyjából elegendő. Egy aszályos időben, kevés csapadék idején ez jó lehetne, de ilyen szárazságban ez kevés.

Nem mellékes probléma az sem, hogy a szél és a napsütés olyan mértékben erodálta a talaj felső részét (a termőtalajt! - a legértékesebb részt!), hogy számomra már kétséges az értelmük is. Nekünk alapvető célunk a termőréteg megóvása, gyarapítása. Az olyan megoldásokat, amelyben a termőréteg csökken, nagyon nem kedveljük. Ez a fajta kertészeti megoldás nálam ezért egyébként is kivezetésre került volna.

Másik népszerű javaslat a permás kertészet. Aránylag alaposabban ismerem a permakultúrás módszert, bizonyos elemeit alkalmazom is. Annyira egyébként a permás és a "nem permás" kertészkedés nem áll egymással ellentétben, sokkal inkább arról van szó, hogy egyes "perma-hívők" kevernek össze dolgokat. Mindenesetre a perma elemei miatt a növényeim később kezdték érezni a csapadékhiányt, de ha ennyire nincs csapadék, akkor ha lassabban is, de ugyanúgy ellehetetlenül a termesztés. Vannak a közelemben teljesen permás gazdálkodók, nagyjából 3 hete élték meg ugyanazt, amit én olyan 8 hete.

Léteznek még egyéb "szentté avatott" technológiák is, de azok komoly befektetést igényelnének. Önmagában sokaknak gond pár milliót beletenni a termelésbe, különösen annak a fényében, hogy mennyi idő alatt térül meg. Az íróasztal mellől vagy éppen fotelből kitalált megoldások többsége 15-20 év alatt jönnének ki nullára, ami szerintem gazdaságilag nem ésszerű.

Majd esik ősszel - akkor mi a baj?

Négy probléma van azzal, hogy ennyire esőtlen az idő. Ezek mind olyanok, amelyek súlyos tételek, de ma még nem nagyon ismeri fel a politika sem azt, hogy mennyire azok.

1. Mi elsődlegesen a talajt (a földet) gondozzuk, minden más "csak" következmény. A földünk azért jó, mert évek gondos munkája van benne. Igaz, nekem eleve úgynevezett csernozjom a földem, ami a legjobb fajta, de még így is rengeteg gondoskodást kap, hogy kiváló termőtalajként működhessen. Sajnos az esőtlenség nagyon erősen rombolja azt, amit kialakítottunk. Képesek vagyunk helyrehozni, de más kérdés, hogy mennyi idő alatt. Nálam például a nagyon jó termőföld 150 év munkájaként jött létre. Az OK, hogy nem kell újabb 150 év elérni az egy évvel ezelőtti állapotot, de szerintem legalább 3-4 év lesz a helyreállítási időszak.

szaraz02.jpg

A csapadék hiánya tartós károkat okozott a termőrétegben, amelyet évtizedek munkájával alakítottunk olyanná, amilyen eddig volt

2. A másik probléma a vetőmag. A többségünknek a termésből van a vetőmagja, nem vásároljuk meg évente. Amikor egy évben kimarad a termés, a vetőmag pótlása gondot jelenthet. Nekem van tartalékom, kibírnék akár 2 esőmentes nyarat is, talán a többségünk is, de ez azért veszélyes. Önmagában a vetőmag tárolása is sok okból kockázatos, mivel csökken a termőképesség.

A nagyobb baj az, hogy bizonyos tájra jellemző fajták eltűnhetnek, mert azokból nehezebb vésztartalékot képezni. Például van nálunk egy bizonyos hagyma, amelyik nagyon ízletes, ellenáll sokféle dolognak és kiemelkedően jól tűri a szélsőséges időjárást. Nagyon sok előnye van, melyek közül azt emelném ki, hogy a közepes megfázásos tüneteket is teljesen el tudja nyomni. Ilyen különlegességek paradicsomból, paprikából, salátából, mustárból, valamint pár gyümölcsből vannak még. Ezek jövője kérdéses.

3. Talán másodiknak kellett volna írnom a fákat. Ebben az esőtlen nyárban komoly fák is elkezdtek pusztulni. Nekem például csak eddig 70 fám pusztult ki, bár ma reggel vettem észre, hogy sajnos vannak újabb áldozatok. A gyümölcsfákkal a többségünk úgy számol, hogy egyébként is idővel cserélni kell, de ennek van egy tervezett üteme. A közelemben lévő, hozzám hasonló kicsi gazdáknak a több évtizedes gyümölcsösei nagyon kegyetlenül megmutatják a mostani szárazság mértékét: életkortól függetlenül száradnak ki. Mindkét ilyen helyen 3/4 rész körül vannak a véglegesen kiszáradt fáknak az aránya. Ezekre a fákra hiába jön majd eső, már a mai nap is késő lenne.

Ezeket pótlása egyébként sem egyszerű. Eleve nem túl jó az, ha a fák egykorúak, ezt tudatosan kerüljük. Aztán ott van a fajta kérdése is. Bár sokan nem hiszik, de szilva és szilva között is van különbség. Van olyan szilvafajta, amelyikért a megszokotthoz képest akár tízszeres árat is kapok, azokból prémium kategóriás italok készülnek. Ezt a fát többen is szaporítani igyekszünk, de van rá esély, hogy egy sem éli túl ezt a nyarat.

4. A negyedik nagy probléma, maga az ember. A kicsike gazdálkodó iszonyú sok munkát öl bele a gazdálkodásba, bevétel pedig csak a végeredményből van (a nagyoknál vannak támogatások, amelyek valamennyit enyhítenek, de nekik is kell a bevétel). A bevétel most sokaknak kiesik. Mi lesz jövőre? Lesz olyan, aki kisebb területen fog termeszteni, de lesz olyan is, feladja a termesztést, mint tevékenységet.

Ebben a nagy veszteség az, hogy maga az a kultúra (mármint a tudás) megy veszendőbe. Gondoljunk bele abba, hogy amit mi tudunk, az látszólag egy egyszerű dolog. Élelmet állítunk elő gépek, hitelek, támogatások és mindenféle varázsszerek nélkül. Ezzel a tudással addig rendelkezik egy társadalom, amíg vannak aktív művelői. A mezőgazdasági nagyüzem az más, nem ez. Persze az is képes élelmezni az országot, csak más alapfeltételek mellett.

Az sem mindegy, hogy a kicsi gazdálkodó mekkora területen dolgozik. Egészen más egy erkélyre elférő cserépmennyiségben nevelni pár tucat tövet, meg egészen más egy akkora kertben dolgozni, ahol a kézi öntözés elvesz 2,5-3 órát. Egészen más 5-6 féle növényt termeszteni, mint sok tucatnyit. Addig vagyunk csak potenciális élelmezési tartalék, ameddig az életmódunk részét alkotja a hatalmas kert és a sok tucatnyi fajta együttes gondozása.

Végül a két meg nem válaszolt kérdés

Az egyik kérdés, hogy minket miért nem segít az állam? Erre a valódi válasz a véleményem szerint az, hogy mi nem kérjük. Mi csak azt kérjük, hogy az állam intézményei ne piszkáljanak minket, hagyjanak minket békén. Lehet azon vitatkozni, hogy ez így jó-e vagy sem...

A közhidelem szerint mindenféle állami hatalmat zavar az, ha van egy olyan réteg, amelynek az önellátása elég magas fokon áll, legalábbis az átlaghoz viszonyítva. Mi, jelenleg, ilyenek vagyunk. Sőt, az átlagos magyar polgárhoz képest nagy területű magántulajdonunk van, amit nem terhel hitel, kigazdálkodjuk a működtetését, sőt, pénzt is termel, mert piacot is tudunk találni a magunk módján. E miatt alakult ki az, hogy az ilyen féle gazdálkodó nem kér a figyelemből akkor sem ha baj van, de akkor sem, ha éppen jól megy neki.

Szerintem ez nem teljesen jó így, mert ami a birtokunkban van, az bizonyos szemmel nézve közkincs: a hazai élelmezés potenciális vésztartaléka. Igaz, hogy nincs érdekképviseletünk, sem semmilyen más szakmai szervezetünk, bár látva azt, hogy mit tett a KATA-adózókkal a szakmai kamara, talán jobban is járunk. Mindenesetre valamilyen módon jeleznünk kellene szerintem azt, hogy óriási nagy a baj. Ez pedig szervezet nélkül nem fog menni.

A másik kérdés, maga a megoldás. Egyrészről a víztakarékos technológiák felé fog elindulni egy óvatos átállás. Ez már eleve elindult az elmúlt évtizedekben, mivel a vezetékes víz nagyon drága lett. Ezekkel nekem az a bajom, hogy külső függést fognak létrehozni. Ezen megoldások egy része ugyanis azzal jár, hogy a talajt, mint termesztőközeget, lecseréljük valami másra. Ha nincs eső (márpedig nincs), akkor ebbe az irányba fogunk haladni. Amíg a kertben elő lehet állítani a termesztőközeget, addig nincs baj, de nem ez történik, hanem vásárolgatunk.

A másik megoldás az esőtlenség kezelése lenne. A víz anno azért lett eltávolítva a tájból, mert súlyos betegségek forrása volt. Itt például egy nagy tó volt, rengeteg szigettel és a szigeteken belül is rengeteg csatorna volt. Ez annak idején borzalmas egészségügyi krízishez vezetett, nem ok nélkül vezették el innen (is) a vizet. Sok szakcikket olvasva érzem azt, hogy ez a gondolat nincs ott mindenki fejében.

Mindez azért érdekes, mert egyes vélemények szerint a környezetünkben létre kellene hozni tavakat, köztük pedig vízfolyásokat, ez pedig pozitívan hatna az időjárási viszonyokra. Persze ehhez gondos üzemeltetés kellene, amire működőképes megoldások is léteznek, de ez nem maradhat csak papíron. Óriási bajokat okozhatnak a gondozatlan vizes élőhelyek. Kissé félek attól, hogy a nagy gazdálkodók amúgy jogos követelésére hallgatva kapunk majd egy csomó vizet, de a gondozása megoldatlan ügy marad.

Címkék: kert 2022